Az Ige mellett...
Anyák napi istentisztelet - 2012. május 6.
Belvárosi Református Templom - 360°-os panorámafelvétel


Miért húsvétkor van húsvét?
Húsvétot március 22. és április 25. között ünnepeljük, azonban a legszélső dátumokra általában csak százévente esik Krisztus feltámadásának örömünnepe, amely keresztyén hitünk nagy titka és földi létünk, életünk, ünnepeink meghatározója.
A lehetséges közbeeső napokon egy évszázad leforgása alatt kettő és öt, átlagosan azonban három-négy alkalommal ünnepeljük a „harmadik napot", amikor Krisztus feltámadt az írások szerint (vö. 1Kor 15,4). Érdekes, hogy március 22-én utoljára 1818-ban emlékezhettek az áldott, szép nap felvirradásáról (vö. RÉ 356), és emberi számítás szerint csak 3029-ben köszönthet be legközelebb a legkorábbi húsvét, amelynek mintegy előízét 2008-ban kóstolhattuk, amikor a 21. század legkorábbi feltámadásünnepe volt. Tavaly pedig a nagyon késői húsvét hívta fel magára mindannyiunk figyelmét április 24-én, amit a jelenlegi számítási módszer szerint 2038-ban követhet majd – „ha az Úr akarja és élünk" (Jak 4,15) – az évszázad legkésőbbi diadalünnepe, amit összekapcsolunk a tavasz eljövetelének és a természet újjászületésének gondolatával (vö. RÉ 186; 350).
A cikk folytatódik a Reformatus.hu-n... Megnézem!Húsvéti istentisztelet - Mezőtúri Református Kollégium
Áldott feltámadás-ünnepet!
Újvárosi Református Templom - 360°-os panorámafelvétel


Képek!
egyház - hitélet
A nőszöveségi kézműves délutánról és húsvéti vásárról készített képek megtekinthetőek: IttHúsvéti nőszövetségi vásár

Nagy szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe, hogy a Református Nőszövetség húsvéti vásárt tart! Ha valaki élőben szeretné megtekinteni és megvásárolni a fent látott húsvéti dísztárgyakat, az a következő helyszíneken teheti ezt meg:
Március 25 - belvárosi Gyülekezeti Ház, de. 10 órás istentisztelet előtt és után
Március 26-28 - Mezőtúri Református Kollégium Gimnáziuma - tanári folyosó
Március 27-28 - Mezőtúri Református Kollégium Általános Iskolája- tanári
Április 1 - belvárosi Nagytemplom, de. 10 órás családi istentisztelet előtt és után.
1. oldal / 5
Ki olvas minket
Képtár
| Húsvét - 2009 |
| Virágvasárnap - 2009 |
| Templomok |
| Konfirmáció |
| Teológus kiszállás - 2008 |
| Idősek Otthona |
| Általános Iskola |
| "Reménység" Iskola |
| ------------ |
| A teljes képernyőn való megtekintéshez kattintson a képen jobb gombbal, majd "Go to fullscreen". |
Látogatóink
Ezen a héten60
Ebben a hónapban137
Összesen13889

Újváros

Újvárosi Református Templom nagyobb térképen való megjelenítése
Belváros

Belvárosi Református Templom nagyobb térképen való megjelenítése



